Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1944-ben született meg a kassai kormányprogram, amely a cseh-szlovák jogrendben a törvényes erőszak alapvető pilléreit fektette le. Ez az irányelv nem csupán jogi kereteket teremtett, hanem mélyen befolyásolta a társadalmi és pol

Pontosan nyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon, 1945. április ötödikén tették közzé Kassán a világháború utáni Csehszlovákia első kormányának programját. Amely - mint ahogy azt Duray Miklós találóan megfogalmazta - nem az újjászületés, hanem a nyers bosszú programját fogalmazta meg, nyíltan kimondva, hogy a "a németekkel és a magyarokkal szemben szerzett szörnyű tapasztalatok miatt" tartós, végleges beavatkozásokra van szükség...

A többi - mondhatnánk - már történelem. Azonban nem az, sajnos nem. Hiszen

A program, amely a magyar nép kollektív bűnösségét hirdette meg, különböző rendeletek formájában, a Beneš-dekrétumok keretében valósult meg. Ezek a jogszabályok napjainkban is a szlovák jogrend szerves részét képezik. Ráadásul a szlovák parlament 2007 szeptemberében egy határozatban is megerősítette érvényességüket, és azóta sem történt visszavonásuk.

Mint ahogy egy csepp víz tükrözi a tenger végtelenségét, úgy ragyog ez az egyetlen határozat mindazoknak az eszméknek a lényegét, amelyek a (cseh)szlovák államiság alapjait képezték a második világháború utáni időszakban.

Tehát ma, nyolc évtizeddel azután, hogy a sztálini Szovjetunióban megszületett, majd Kassán nyilvánosságra hozott bosszúprogramot követően, épp úgy, mint az elmúlt évtizedekben, most is kétségbevonhatatlanul és megváltoztathatatlanul kollektív bűnösként létezünk.

A felvidéki magyarsággal való bánásmód azóta is folyamatosan világossá tette, hogy nem igazán találunk helyet az asztalnál, különösen nem a jogaink védelmében. Az alkotmány maga is a "mi, a szlovák nemzet" alapelvére épül, és a legutóbbi nyelvtörvényhez kapcsolódó események is azt mutatják, hogy a legfrissebb végrehajtási rendeletek, sőt, még a jogszabály-módosítási javaslatok is mind egy irányba mutatnak. Mindezt úgy is érzékelhetjük, hogy a mai világ, amely sok szempontból megváltozott, mégis úgy tűnik, hogy a kezdeményező és a két ország (vagy nemzet?) között lévő kapcsolatok soha nem voltak ennyire harmonikusak, mint jelenleg.

Bár közös érdekeink bármennyire szorosak és létfontosságúak lehetnek, és nyilvánvalóan számtalan szál fűz minket össze – mint a közös emlékek, a kultúránk és vallási hagyományaink –

Mindaddig, amíg ezt a tüske nem távolítják el (sőt, néhány évente még mélyebbre is nyomják, mint ahogyan azt például 2007 után néhány évvel az állampolgársági törvény esetében láthattuk), a megbékélés sosem lesz igazán teljes és őszinte. Ennek következtében pedig tartós sem.

A megoldás, úgy tűnik, meglepően egyszerűnek tűnik. Duray Miklós, aki pályafutását ennek a moszkvai-kassai kormányprogram szellemisége elleni küzdelemnek szentelte, egyértelműen így foglalta össze a helyzet megoldásának egyetlen, kristálytiszta eszközét:

"A ma Szlovákiában élő - talán valamivel több, mint félmillió magyar - elsősorban azt igényli, hogy a Szlovák Köztársaság parlamentje érvénytelenítse a történelem vihara által vert magyar közösség felszámolását célzó, diszkriminatív, második világháború utáni jogszabályokat és fogadjon el a magyar közösség pozitív nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogait kodifikáló törvényeket."

Félő, hogy a megoldás iránti valós elkötelezettség teljesen hiányzik - egyik fél sem mutat hajlandóságot. Ráadásul ezek a kerek évfordulók rendkívül kínos helyzeteket teremtenek minden érintett számára.

A fogyás tempóját nézve elképzelhető, hogy a századik alkalomra már nem marad itt semmi figyelemre méltó...