A 90-es évek ikonikus csillaga lehetett volna ez a Mercedes.
A Mercedes-Benz innovatív elképzelése az 1990-es évek elején azonnal felkeltette a milliárdosok figyelmét, akik szinte azonnal készpénzt készítettek elő a vásárláshoz. Ám hiába a nagy várakozások, a projekt végül nem lépett a gyártás fázisába.
Ránézésre a C112-es nem hasonlít a korabeli Mercedes modellekre, a közös vonásokat hiába keresnénk ez a németek vad lázálma volt az 1990-es évek elején, még a legendás C111-es koncepcióhoz sem köthető, amivel Bruno Saco az 1970-es években megdöbbentette a világot.
A Frankfurti Autószalonon, 1991-ben debütált egy különleges jármű, melynek célja merész és innovatív volt. A Mercedes egy limitált szériás modellt álmodott meg, amely nemcsak hogy rendszámmal vezethető, de a stílusával és teljesítményével is új dimenziókat nyitott meg az autózás világában.
A terv megvalósítása akkoriban teljesen reálisnak tűnt: a milliárdosok zsebében hirtelen bőségesen megcsillant a fény a hiperautók láttán. A Ferrari F40 és a Porsche 959-es igazi sztárokká váltak, a gyártók pedig nem resteltek emelni a tétet, újabb és újabb csodákat alkotva.
A Mercedes pedig az 1955-ös Le Mans-ban történt tragédia után ekkoriban tért vissza a versenysportba, és a Sauber C9-es révén rommá nyerték magukat. A konstrukciót a Sauber istálló üzemeltette, de a sikerben oroszlánrésze volt a Mercedes gyárnak leginkább a M119-es kódjelű V8-as motor révén.
Az utódja, a V12-es szívómotorral felszerelt C11, 1990-ben debütált, és hasonlóan sikeres kezdetet tudhatott magáénak. Ekkor a vezetőség is egyre inkább felismerte a technológia potenciálját, és elhatározta, hogy megpróbálja azt az utcai közlekedésbe is bevezetni. Ennek érdekében 1991-ben a koncepciót úgy népszerűsítették, mint egy C-csoportos versenyautó utcai változata, ami felkeltette a motorsport és az autórajongók figyelmét egyaránt.
Valóban így van, hiszen számos párhuzam figyelhető meg a zártpályás gép és e modell között, különösen a technikai aspektusokat tekintve. A külső megjelenését olasz mesterekre bízták, míg a Carrozzeria Coggiola műhelye felelt a vonzó, elegáns vonalak megalkotásáért.
A sportautók világához való szoros kapcsolódást a szegecselt és ragasztott alumínium monocoque karosszéria tükrözi, amelyet a versenysportban alkalmaztak. A leszorítóerő fokozásában kulcsszerepet játszottak az első és hátsó aktív légterelők, de az aerodinamikai teljesítmény javát a lapos padlólemez és a venturi csatornák biztosították. Ezek a megoldások, mint a legendás C-csoportos versenygépek és a modern Forma-1-es autók esetében, a "ground effect" jelenség kihasználására építettek, amely lehetővé tette a maximális tapadást és stabilitást a pályán.
Amennyiben az aktív aerodinamikai elemek maximális teljesítménnyel működtek, akár közel 1000 kilogrammos leszorítóerőt is produkálhattak. Az úttartásért elöl egy kettős keresztlengőkaros, hátul pedig egy ötkaros multilink felfüggesztés felelt, amelyhez egy igazi innovációt is társítottak: az aktív, hidraulikusan vezérelt négykerék-kormányzást, amely a Cybernetic-steering névre hallgat.
A futómű kiemelkedő sajátossága az Active Body Control (ABC) rendszer volt, amely először a C112 prototípusában jelent meg. Ez a fejlett technológia számos szenzorból és elektronikusan szabályozott lengéscsillapító szelepekből állt, lehetővé téve, hogy a futómű menet közben folyamatosan és aktívan alkalmazkodjon a vezetési körülményekhez.
A színpadon a Mercedes lenyűgöző M120-as motorja tündököl, egy 6 literes, szívó V12-es erőforrás, amely körülbelül 400 lóerőt és 580 Nm nyomatékot produkál. Ezt a különleges motort egy ZF által kifejlesztett, hatfokozatú manuális sebességváltó egészíti ki, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a tesztprototípus elméletileg a 305 km/h sebességet is túllépje. Bár az M120-as blokk sosem került sorozatgyártásra a C112 modellben, később számos utcai Mercedes típus mellett a híres Pagani Zonda is élvezhette a teljesítményét, bizonyítva ezzel kivételes adottságait.
Mégis, a Mercedes nem hagyta figyelmen kívül a luxus élményét sem; ez a jármű nem csupán egy egyszerű, lecsupaszított versenyautó. A belső térben elegáns bőrkárpit várja az utasokat, míg a klíma és a prémium audiorendszer gondoskodik a kényelemről. A sirályszárnyas ajtók pedig egy lenyűgöző hidraulikus mechanizmus segítségével nyílnak, még inkább fokozva az autó exkluzív jellegét.
Bár a Mercedes-Benz 700 megrendelést kapott az autóra, végül nem indult el a sorozatgyártás, mert a cég vezetői úgy vélték, hogy nincs szükség egy ilyen különleges csúcsmodellre marketing szempontból - ezt ugyanis már biztosították a motorsportban elért sikerek. Más források szerint az akkor kibontakozó zöld mozgalom adta meg a kegyelemdöfést a projektnek.
Az Autocar cikke szerint a zöldek politikai nyomása is nyíltan megjelent a döntésben, egy ilyen fennhéjázó modellt nem akart akkor piacra dobni a Mercedes. Az pedig egyértelműen látszik, hogy a sorozatgyártáshoz sok még kiforratlan újítást kellett volna egyszerre piacra dobni. A projektre rálátó forrás szerint (a Dyler technikatörténeti elemzése) a cég "nem állt készen" arra, hogy ezeket a rendszereket garanciával, globális homologizációval sorozatgyártásba engedje.
