A válság első árnyai: senki sem bátorkodik kimondani, hogy közeledik a nehézség.
Aki átélte a dotkomlufit vagy a 2007-2009-es pénzügyi válságot, valószínűleg kényelmetlenül érzi magát, amikor hallja, hogy mennyi tőkét áldoznak mostanság a mesterséges intelligencia kutatására vagy éppen a kriptovaluták piacára. Mi történik, ha éppen egy hatalmas buborékot fújunk, és honnan ismerhetjük fel, hol húzódik a határ a merész kockázatvállalás és a puszta őrültség között?
Tudják, mi a titkos recept a tökéletes befektetési stratégiához? Ha esetleg igen, akkor csak egy dolgot kell megjegyezniük: soha ne osszák meg senkivel, mert különben mindenki elkezdheti követni a példájukat. Igen, ez kissé furcsán hangzik - de a valóságban gyakran éppen az ellenkezője következik be: annyian ugranak rá egy ígéretesnek tűnő lehetőségre, hogy a végén senki sem meri megkérdőjelezni, vajon valóban olyan nyereséges lesz ez, mint ahogyan azt elsőre gondolták.
A válságok időpontját vagy a lufik kipukkanását megjósolni olyan, mint megpróbálni megérinteni a láthatatlan: szinte lehetetlen, hiszen a történelem már számos példát mutatott arra, hogy utólag könnyű bölcsnek lenni. Azonban léteznek figyelmeztető jelek, amelyek a korábbi válságok előttről tanúskodnak. Az egyik ilyen jel a túlzott optimizmus, amikor a befektetők szinte elvakultan hisznek egy-egy ígéretes lehetőségben, és senki sem mer kételkedni, hogy talán túl nagy a lelkesedés. Ma, amikor a politikai táj borongós, de a jövőbeni befektetések között mégis akad néhány, ami ígéretesnek tűnik, egyre többen foglalkoznak azzal a kérdéssel: hogyan ismerhetjük fel, hogy éppen egy lufi fújódik-e a világban? A válasz keresésekor érdemes alaposan szemügyre venni a piaci hangulatot, a befektetési trendeket és a mögöttes fundamentumokat, mert a józan ész és a kritikus gondolkodás segíthet elkerülni a csapdákat.
A 2007-2009-es válság után lett igencsak népszerű Hyman Minsky elmélete a pénzügyi instabilitásról - több, mint harminc évvel az után, hogy a Washington University közgazdászprofesszora leírta ezt az ötletét. Minsky abból a szempontból peches volt, hogy egy szép hosszú életet a túlárazások elemzésének szentelt úgy, hogy közben egyetlen komoly gyakorlati példa sem akadt, amely nagy hírverést adott volna neki, majd az 1996-ban bekövetkezett halála utáni tizenegy évben három olyan összeomlás történt - az orosz válság, a dotkomlufi és az amerikai ingatlanpiacról elindult világválság -, amely miatt poszthumusz sztárközgazdász lett.
