A Húsvét-sziget monumentális szobrai – egy részben feltárt titok A Húsvét-sziget, más néven Rapa Nui, a világ egyik legmisztikusabb helyszíne, ahol a lenyűgöző moai szobrok állnak. Ezek a hatalmas kőszobrok nem csupán a sziget kulturális örökségének rész

Csaknem kilencszáz lenyűgöző kőszobor áll a világ végének tűnő, kicsiny szigeten, a Csendes-óceán szívében, több ezer kilométerre az amerikai földrész és más, sűrűbben lakott területek távolságától. Ez a Húsvét-sziget, az őslakosok nyelvén Rapa Nui néven ismert hely. Az emberi arcvonásokat megörökítő moai-k évezredek óta a világ egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb látványosságaként vonzzák a kíváncsi tekinteteket. Bár a felfedezésük óta eltelt idő alatt több titkuk is napvilágot látott, a tudományos közmegegyezés szerint még mindig sok kérdőjel maradt a szobrok eredetével és céljával kapcsolatban.

Először tehát a tények. A Húsvét-sziget egy alig valamivel több mint másfélszáz négyzetkilométeres sziget Polinéziában, csaknem négyezer kilométerre Chilétől, amelynek a fennhatósága alá tartozik. A szigetet az európai civilizáció számára 1722-ben, húsvét vasárnapján egy holland hajós, bizonyos Jakob Roggeveen fedezte fel, akit, miután első európaiként látta a sziget szoborcsodáit, valószínűleg hasonló elragadtatás fogott el, mint máig mindenkit, akinek alkalma nyílt látni Rapa Nui-t.

Az alkotások grandiózus mérete és a helyszín egyedi jellemzői, valamint a helyi civilizáció technikai tudása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szobrok felfedezése után, különösen a 19. és 20. században, számos kérdés merüljön fel, és rengeteg elmélet születhessen. Először is, felmerül a kérdés: ki állt a szobrok létrehozása mögött, milyen célból és milyen módszerekkel készültek el? Ezen kívül további izgalmas kérdések is felvetődnek: kiket is ábrázolhatnak ezek a monumentális művek, miért pont ott találhatóak, ahol vannak, és ha már elkészültek, hogyan juttatták el őket végleges helyükre? Ráadásul mit jelenthetnek a szobrok hátán található rúnaszerű jelek?

Mivel a sziget középső részén ráleltek a bányára, ahonnan a szobrok nagy részének anyagát kitermelték, viszonylag hamar bebizonyosodott, hogy az alkotások helyben készültek. Az, hogy a szobrokat valóban a helyi civilizáció képviselői készíthették és szállíthatták a helyükre, csak a 20. században nyert elfogadható bizonyítást. Az ötvenes években a norvég etnográfus-kutató, Thor Heyerdahl néhány gyakorlati kísérlettel bizonyította az egyébként már korábban megfogalmazott elméleteket, hogy viszonylag egyszerű eszközökkel is létrehozhatók és megfelelő számú ember aktív közreműködése által - kötelek és faszerkezetek segítségével - huzamosabb idő alatt szállíthatók is ekkora nagyságú alkotások.

Ez persze csak közvetett bizonyíték volt és véglegesen nem is zárta le a szobrok készítői körüli vitát, amit jól mutat, hogy évtizedekkel később a közismert UFO-kutató író, Erich von Däniken a szobrok keletkezésének egy olyan, földönkívüliekhez kötődő elméletével állt elő, amely bizonyíthatatlansága dacára nagy népszerűségre tett szert.

Tehát a ki, a hogyan és a szállítás mikéntjére vonatkozó kérdéseket az általánosan elfogadott nézetek szerint megválaszolták. Nem így a miért kérdést, amelyre ugyan számos elfogadhatónak tűnő válasz született, ám ezek vagy teljesen bizonyítékok nélküli elméletek, vagy megkérdőjelezhető gondolatmenetet követnek. Az egyik ilyen elmélet szerint a szobrok az őslakosok őseit vagy fontos személyiségeit ábrázolják, ezt azonban megkérdőjelezi a tény, hogy a szobrok túlnyomó része azonos karakterjegyeket hordoz. Egy másik teória szerint az isteneik ábrázolásai vagy a nekik szánt üzenetek lehetnének a szobrok.

Egy helyi mítosz szerint a szobrok egyik csoportja – a tenger felé tekintő hét darab – a felfedezőket szimbolizálja, akiket Hotu Matu'a, egy régi uralkodó küldött el, hogy megtalálják népe új otthonát. Ezzel szemben egy viszonylag új, amerikai kutatók által kidolgozott elmélet azt sugallja, hogy ezek a monumentális alkotások az édesvízforrások helyének megjelölésére szolgálhattak. Ez a racionális, tényeken alapuló, de bonyolult bizonyítású elmélet újabb kérdéseket vet fel: vajon mi indokolta, hogy egy viszonylag kicsi szigeten ennyi monumentális szoborral jelezzék az édesvízforrások jelenlétét?

És akkor még nem is említettük a szobrok hátán rejlő, csak később felfedezett rúnaszerű jeleket. Számtalan elmélet született már, de mivel ezek többsége nem állja meg a helyét a részletes bizonyítékok tükrében, a szobrokkal kapcsolatos további kérdések továbbra is a rejtélyek gazdag tárházát gyarapítják.