A Magas-Tátra lenyűgöző magyar története újra életre kel.


Idén nyáron debütált egy igazán különleges és részletes történelmi összefoglaló a Magas-Tátra múltjának egy fontos szegmenséről. Kovács Attila „Magyar emlékek a Tátrában” című helytörténeti monográfiája három évtizednyi alapos kutatás gyümölcsét hozza el számunkra. A kötet, mely 12 évnyi írásbeli és szerkesztési munkát ölel fel, lenyűgöző 2400 grammos súlyával és 656 oldalával igazi kincset jelent a helytörténet iránt érdeklődők számára. A könyv gazdag illusztrációs anyaggal büszkélkedhet: 1500 fénykép örökíti meg a Tátra felfedezésének hőskorát, bemutatva e gyönyörű táj magyar vonatkozásait.

A szerző, aki zenetanár és zenész, mindig is vonzódott a különféle kultúrákhoz. Egy különös élmény indította el benne a kíváncsiságot: amikor a Tátrában, egy másik országban tartózkodott, rábukkant egy Diósgyőr feliratú helyre. Micsoda meglepetés! Miközben azt hallotta, hogy ne szólaljon meg magyarul, belül tudta, hogy valójában itthon van, mégis a szlovák nyelv dominált körülötte. Érdekes módon azonban a szlovák partnerei nyitott szívvel fogadták őt, és lelkesen támogatták a kutatásait. Valódi kulturális hidat építettek egymás között, amely a zene és a közös érdeklődés révén született meg.

A kötet által bemutatott időszakról Schermann Szilárd így nyilatkozott a Szögescipők nyomai a Kárpátok bércein (1937) című művében: "A Magas Tátra a magyar és lengyel turistaság bölcsője, itt alakult meg a legelső magyar és lengyel turistaegyesület, az MKE [Magyarországi Kárpát Egyesület] és a PTT [Polskie Towarzystwo Tatrzańskie - Lengyel Tátra Társaság], melynek tevékenysége a táj szépségei között bontakozott ki, és lelkesedésük forrása is itt fakadt. A turisták felfedező munkájának története remek példája annak, hogy miként válik a természetjárás az idegenforgalom motorjává, hiszen a szögescipők nyomán élet és jólét születik egykoron hanyatlásra ítélt, szegény környezetben." Az MKE már a kezdetektől fogva elkötelezett volt az idegenforgalom fejlesztése mellett, és legutolsó alapszabálya egyértelműen megfogalmazta: "Célunk, hogy az idegenforgalom növekedésével hazánk nemzetgazdasági érdekeit is szolgálni tudjuk."

Az MKE 1873-ban Tátrafüreden jött létre. Ez a kötet a 150. évforduló előtt tiszteleg, hiszen annak alcíme: A kárpát egyesület és a Magas-Tátra. Csehszlovákia megalakulása után ennek szerepét a Karpatenverein (KV) volt kénytelen átvenni. Mindkettőnek a jelvényén a havasi gyopár szerepelt, mely ma már elég ritka a Tátrában, s ezért védett növény. A dr. Guhr Ifjúsági Otthont, majd Guhr-menházat (ma: Bílikova chata) egykor a Karpatenverein jelvénye díszítette. Egykori helyén ma szlovák nyelvű felirat olvasható, mely a Bílik menedékházban kínál szállást és étkezést.

Ez a kötet kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel lehetőséget nyújt arra, hogy könnyedén felfedezzük az egyes létesítmények, szállodák, menedékházak és nyaralók eredeti neveit. E nélkül a forrás nélkül rendkívül nehéz, sőt, sokszor csak hiányos információk alapján lenne lehetséges az azonosítás.

A könyv a Magas-Tátra turizmusának fejlődését követi nyomon a kezdeti időktől, 1750-től egészen 1918 októberéig. Felfedezhetjük azokat az egykori épületeket, amelyek közül sajnos sok már eltűnt, vagy nem mindig szakszerűen restaurálták őket. Majunke Gedeon, a szepesszombati születésű építész (1854-1921) a természetes környezethez harmonikusan illeszkedő stílusával tűnt ki, ám a kommunista időszak nem méltányolta ezt a megközelítést.

A kötet alaposan feltérképezi a vasúthálózat és az úthálózat sajátos összefonódását, valamint részletesen bemutatja a települések gazdag történelmét. Emellett nemcsak az épületek, hanem a környékükön található sétautak és pihenőhelyek is szerepet kapnak. A menedékházak és a hegyimentés, valamint a hegyivezetés hagyományai mellett a sportolás fejlődése is fontos része a munkának. A völgyek és csúcsok épített emlékei pedig új dimenziót adnak a térség kulturális örökségének feltárásához.

A kiadvány terjedelmi korlátai miatt csak tömören számol be arról az értelmetlen pusztításról, amely az államfordulatot követően zajlott le. Schermann munkáira támaszkodva tudjuk, hogy a poprádi Tátraalji Múzeum (Podtatranské múzeum) a hajdani Kárpát Múzeum utódaként jöhetett volna létre. Ezt a múzeumot a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) alapította 1883-ban, Husz Dávid vendéglős adományozott telkén. 1906-ra már négy teremben várta a látogatókat, ahol a Szepesség gazdag természetrajzi, régészeti, néprajzi és turisztikai örökségét mutatták be. A könyvtár állományának száma 7993 kötetre nőtt 1912-13-ra. A múzeum felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének jelentős része sajnos a tűz martalékává vált, amikor az új állam berendezkedett 1919-ben. 1924-ben a KV nekilátott a megmaradt anyag rendezésének, majd 1926-ban még két új teremmel gazdagították a gyűjteményt.

A legfontosabb Tátra-kutatók és gyűjtők folyamatos zaklatásnak voltak kitéve, gyűjteményeiket elvették és tönkretették. Sokan börtönbüntetésre vagy az újonnan létrejött államból való kiutasításra számíthattak. Az ingatlanok sem úszták meg a pusztítást; a menedékházakat kifosztották, bútorzataikat pedig lerombolták...

A fiatal író október 9-én a kassai MaJel Rovásban ünnepélyesen bemutatta legújabb kötetét. Kovács Ágnes programigazgató szívélyesen köszöntötte a szerzőt, és röviden méltatta ezt a lenyűgöző, tiszteletet parancsoló alkotást. A szerző családja a Felvidékről származik, így érzelmi szálak fűzik Kassához és a régióhoz. Kilenc éves korában tette meg első felfedező útját a Magas Tátrában, és mivel szenvedélyesen vonzza a villamosok világa, különös figyelmet szentel a Kassa-Oderbergi Vasútnak. Ezen kívül négyszer is gyalogosan bejárta a teljes tátrai villamosvonalat, hogy minden régi, mára már csak töredékesen fellelhető részletet megörökíthessen, mint a múlt emlékének hű tolmácsa.

A tátrai trolibuszjárat, Magyarország első ilyen közlekedési eszköze. Miközben a legmagasabb tengerszint feletti magasságban közlekedő trolijárat mindmáig.

Ezt követően Kovács bemutatta kötetének egyes figyelemre méltó részleteit, amelyek az épületek sorsát tükrözik. Sok helyen a falak megcsonkítva állnak, néhányat ledöntöttek, míg másutt a feliratokat lekaparták, és az emléktáblák is összetört állapotban láthatók. Mindazonáltal a tátralomnici tűzcsap, valamint a Hercz Miskolcz feliratú aknafedelek még mindig tanúskodnak a múlt dicsőségéről. Harangok és templomok is helyet kaptak a bemutatón, gazdagítva a történelmi képet.

A templomok képeit szemlélve a kötet lapjain, felidéződik bennem Kósa László egy papra vonatkozó írása. Oltványi Pál (1823-1909), a földeáki római katolikus plébános és prépost, aki hosszú időn át szenvedett egy makacs köhögéstől, végül 1873-ban, Balassa János orvos ajánlására, ellátogatott az akkor még kevéssé ismert Tátrafüredre. Ott, Szontagh Miklós hároméves kezelése nyomán sikerült végre meggyógyulnia. Minden nyáron huszonnégy éven keresztül néhány hetet töltött a festői üdülőhelyen, ahol gyakran misézett a kápolnájában. Népszerűségét a fürdővendégek körében nemcsak orvosi sikerének, hanem a már meglévő címeknek (mint például pápai kamarás, Ferenc József-rend lovagja, a jeruzsálemi szent sírról nevezett lovagrend középkeresztes vitéze, szentszéki ülnök) köszönhette. Ezenfelül a fürdőhely látogatói még egy különleges címmel is megtisztelték őt: "Tátrafüred főpapja" néven emlegették, ami jól mutatja, milyen szeretetteljes kapcsolat fűzte őt a helyhez és az ott élő közösséghez.

Oltványi reggel és délután a kávéházi törzsasztalnál gyülekező társaságnak "elnökölt", azaz csevegett velük, és ha túl hevesre fordult a disputa, lecsillapította. Aki pedig "sértő" vagy "sikamlós" szót ejtett ki, azt egy pohár víz megivására ítélte, hogy tisztítsa meg a száját."

A Szilágyi-emlékhely, amely 1904-ben nyitotta meg kapuit a Tarajka közelében, Szilágyi Dezső (1840-1901) igazságügyi miniszter tiszteletére készült, aki 1889 és 1895 között töltötte be ezt a tisztséget. Az emlékmű különösen fontos, mivel Szilágyi jelentős támogatója volt a tátrai turizmus fejlődésének. Az évek során a kilátóhoz több emléktáblát is elhelyeztek, de sajnálatos módon 1945 után eltávolították ezeket, beleértve az egykori miniszter reliefképét is. 2023-ban azonban örömteli fordulatként újra felkerült Szilágyi Dezső reliefképe a régi helyére, így a látogatók ismét tiszteletüket tehetik a tátrai turizmus egyik fontos alakja előtt.

A Budapesti Hírlap 1892. szeptember 4-i kiadásának 2. oldalán a következőket olvashatjuk: "Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter is jelen van, és naponta felkeresi az öt tavat, hogy karcsúsítson magán, ami egyébként sikerül is neki, annak ellenére, hogy hatalmas étvágya van. Amikor a miniszter úr szerdán vagy csütörtökön visszatér Budapestre, alig fogják felismerni azt a vékony fiatalembert, aki a mezőről a hegyek közé menekült. Általában Than Károly és Hőgyes Endre egyetemi tanárok kísérik őt."

Az újtátrafüredi Teleki villa egykor id. Bányász Géza birtokában állt. Géza egy képeslapot írt Nagyreményű Wick Ödönnek, aki Buzinkán élt (324. oldal). Wick, aki jogász volt, 1904-ben látta meg a napvilágot, és 1973-ban távozott az élők sorából. Jelenleg a kassai köztemetőben nyugszik felesége, Edit (1914-2003) mellett.

1839-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a hegység legmagasabb pontja a Gerlachfalvi csúcs. A kötet részletesen bemutatja a milléniumi emléktábla felhelyezését, ahogyan azt a korabeli tudósítások is rögzítették. Az emléktábla 8 cm vastag, sötét dioritból készült, és 80×60 cm-es méretekkel, másfél métermázsás súllyal bírt. A felirat mellett a magyar címer is látható volt. 1896. augusztus 18-án egy 43 főből álló csoport indult a csúcsra, hogy ünnepélyes keretek között avassák fel az emléktáblát. Ekkor született meg a döntés, hogy az uralkodó nevét viselje a csúcs. Ekkor került fel egy kisebb tábla is, amelyen ez állt: "Ferencz József-csúcs 1896". Sajnos ezt a táblát megrongálták, és a Batizfalvi völgybe dobták. 1901-re a milléniumi táblát is vandalizmus érte, majd 1920 júliusában végül ledöntötték, az alsó részét pedig egy újabb felirat díszítette:

Itt áll előttünk a legfenségesebb oltár, Ezer évnyi történet nyomát őrzi hazánkban. Egy új évezredért emeljük fel fohászunk, Az égiekhez száll a szívünk hite és vágyunk.

1936-ban felfedezték a fragmentumait, amelyeket a poprádi múzeumban helyeztek el, ám később rejtélyes módon eltűntek. Jelenleg csupán két darabja maradt fenn, amelyek tökéletesen illeszkednek egymáshoz.

Érdemes megemlíteni, hogy a háryjánosi Jozef Pleteník (1863-1942) egy rendhagyó költemény keretein belül büszkén állította, hogy 1901 októberében sikerült felrobbantania I. Ferenc József mellszobrát, amely valójában soha nem is létezett azon a helyen! E tettével igazi hősként vonult be a történelembe, ám a büntetéstől való félelme miatt családjával együtt az Egyesült Államokba menekült, ahol új életet kezdett.

Külön öröm, hogy a kötet zárásaként német és szlovák nyelvű összefoglaló található. Ugyanakkor sajnálattal tapasztaljuk, hogy név- és településjegyzék nem készült el a műhöz, amely jelentősen megkönnyíthette volna az olvasók tájékozódását.

A fentebb említett Schermann Szilárd az MKE főtitkára, majd alelnöke 1895. január 25-én született Iglón. A kötet tehát a 130 éve született biológus és botanikus előtt is "akaratlanul" tiszteleg.

Aki meg kívánja ismerni magashegységünk történetét és a magyar turizmus hőskorát, okvetlenül szerezze be ezt a kötetet.

Related posts