A tárolási lehetőségek javításával jelentős előrelépést érhetnénk el az önellátás irányába.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a FruitVeb közös szervezésében posztharveszt, vagyis a betakarítás utáni tárolási megoldásokat taglaló konferenciát szervezett Mórahalmon. A szakmai rendezvényen a zöldségtárolók létesítésének gyakorlati tapasztalatairól, gyakori hibákról, hatékony megoldásokról, a főbb zöldségfélék tárolását befolyásoló tényezőkről, hűtésről, valamint energetikai menedzsmentről esett szó.
Magyarország zöldségtermesztésének területe körülbelül 80 000 hektárra rúg, ebből a csemegekukorica és a zöldborsó együtt mintegy 50 000 hektárt foglal el. Ezek a növények feldolgozóipari célokra készülnek, így nem igényelnek hosszú távú tárolást vagy posztharvesztet, mivel a betakarítás után azonnal feldolgozásra kerülnek. A fennmaradó 30 000 hektáron intenzív zöldségkultúrákat termesztünk, amelyek részben friss fogyasztásra, részben pedig feldolgozóipari felhasználásra kerülnek. Azonban létfontosságú, hogy ezeket korszerű tárolási körülmények között tudjuk megőrizni. Ha a húszéves statisztikákat vizsgáljuk, egyértelmű, hogy az intenzív szántóföldi zöldségkultúrák területe folyamatosan csökken, míg a termésmennyiség, az évjárati ingadozásoktól eltekintve, jellemzően stabil marad. Ennek hátterében a növekvő hatékonyság áll: a fajlagos hektáronkénti hozamok emelkedése lehetővé teszi, hogy kisebb területen is fenntartsuk a korábbi termelési szintet.
Kedvezőtlen tendenciát mutató statisztika ellenben az, miszerint az önellátottságunk folyamatosan romlik a legtöbb zöldség-gyümölcs esetében. E tekintetben kevésbé vagyunk képesek kiszolgálni a hazai piacokat, hazai termelésből. Akkor is, hogyha egy átlagos hazai évben a zöldség termésünk stagnál, egyre gyakoribbak a károkozó időjárási események. Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az önellátottságunk romlik, az exportpotenciálunk csökken, ellenben az import emelkedik. Miért van ennek jelentősége? A riportból kiderül.
