Az a fiú, aki a Róma melletti strandon homokba fulladt, egy különös álommal indult útnak: alagutat szeretett volna ásni, hogy titkos világokat fedezzen fel a homok alatt.

Körülbelül 40 percnyi kutatás után bukkantak rá a 17 éves Riccardo B. holttestére a Róma közelében, mintegy 90 kilométerre fekvő Montalto di Castro tengerpartján – számolt be róla a La Repubblica.
A fiú alagutat akart ásni a homokba, ám miközben a másfél méter mély lyukban dolgozott, a homok beomlott, maga alá temette és B. megfulladt. Mindez ráadásul úgy történt, hogy senki nem vett észre semmit.
A szemtanúk nem észlelték B. kiáltását, ráadásul a beomlott homok teljesen eltüntette az általa ásott gödröt, így a föld szó szerint elnyelte őt. Hiába keresett az apja és más strandolók, végül már csak a holttestére bukkantak.
Az újraélesztésére tett kísérletek eredménytelenek voltak, az időközben kiérkezett mentők sem tudtak már segíteni a fiún.