Az idei Tokaji Írótábor középpontjában az adaptációk izgalmas világa áll.

A Tokaji Írótábor izgalmas és sokszínű programokkal várja az érdeklődőket. Az irodalom világának mélyebb megértésére törekvő előadások és diskurzusok mellett felfedezhetjük a mozgásművészet és az irodalom különleges szinergiáját is. Emellett az idén nyolcvanéves Magyar Írószövetség múltját, jelenét és jövőjét is górcső alá vesszük. E témákban Alexa Károly, Kovács István, L. Simon László és Szentmártoni János osztják meg gondolataikat, mindezt Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnökének irányításával.
A Kárpát-medence egyik legnagyobb irodalmi tanácskozásán a Jókai 200 emlékév kapcsán az Egy asszonyi hajszál című rövidfilm vetítésével és a témához kapcsolódó beszélgetéssel emlékeznek az íróra, valamint A holló felemelkedése címmel a Hunyadi sorozatról is tanácskoznak a szakemberek.
Az írótábor színhelye a Rákóczi Pince és Udvarház, ahol a látogatók gazdag programkínálatban vehetnek részt. A felolvasóestek és irodalmi kerekasztal-beszélgetések mellett varázslatos bábelőadások és könnyűzenei produkciók színesítik a rendezvényt. Emellett a már hagyományosnak számító tokaji öregfiúk és az írótábor válogatott csapata közötti labdarúgó-mérkőzés is izgalmas pillanatokat ígér a sportkedvelők számára.