A Hungaroringen elhelyezték a kapszulát.


Időkapszulát helyeztek el a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak otthont adó Hungaroring készülő új főépületének alapjában kedden.

A nemzeti szalaggal díszített, fémből készített kapszulát Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója helyezte el. Az eszközbe egy 1986-os és egy friss Nemzeti Sport került bele, előbbiben az első magyarországi F1-es futam beharangozó írása, utóbbiban pedig a felújítás állapotáról írt cikk olvasható. A lapok mellett a régi főépület egy darabja, valamint egy porcelándísz is található a kapszulában, amelybe a Gyulay Zsolt által írt és a létesítmény jövőbeli elnökének címzett, 2064-re szóló, személyes hangvételű levél is helyet kapott.

Gulyás Gergely kiemelte, hogy 2026-ban lesz a 40. évfordulója annak, hogy Magyarország először F1-es futamot rendezett, addigra teljes körű felújításon esik át a létesítmény, ugyanakkor a Hungaroring eredeti nyomvonala megmarad.

"A tavalyi év során részletes tájékoztatást nyújtottunk az ehhez kapcsolódó közbeszerzési eljárások kimeneteléről. A beruházás a már meghatározott pénzügyi keretek között zajlik, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló keretösszegnek és a tartalékkeretnek elegendőnek kell lennie az építkezés sikeres befejezéséhez" - nyilatkozta a miniszter. Hozzátette, hogy az utóbbi években a Magyar Nagydíj több mint 300 ezer látogatót vonzott a helyszínre, ami az ország egyik legnagyobb sport- és turisztikai eseménye. Ennek következtében a magyar turizmus számára ez az esemény évről évre jelentős bevételt termel.

"Az építkezés nem lesz akadálya annak, hogy jövő nyáron is meg tudjuk rendezni a Forma-1-es futamot, igaz, számos ideiglenes megoldással. Az itt zajló építkezés ugyanakkor példamutató és időszerű, a határidők betartására mind a kivitelező, mind pedig a miniszterelnökség figyel" - mondta Gulyás Gergely.

Gyulay Zsolt kiemelte, hogy az építkezés folyamata és annak finanszírozása rendkívül gyors ütemben haladt, ami a hazai építőipar történetében jelentős mérföldkőnek számít.

"Az elmúlt másfél évtizedben négy alkalommal hosszabbítottuk meg a szerződéseinket, először Bernie Ecclestone-nal, majd a Liberty Mediával. A folyamat során 2016-ban, 2021-ben, 2026-ban és legutóbb 2032-ig terjedően kötöttünk új megállapodásokat. A tárgyalások során összesen körülbelül 101 milliárd forintos megtakarítást realizáltunk, amelynek jelentős része reményeink szerint beépül a mostani felújítási projektbe" – nyilatkozott az elnök-vezérigazgató.

Gyulay Zsolt elmondta, hogy a főbejárat, a műveleti operatív központ, valamint az új irodaház átadás előtt van, a jövő nyári futamon ezek már aktívak lesznek. Kifejtette, a soron következő Magyar Nagydíj lesz a legkockázatosabb, mivel az építkezés közben, annak szüneteltetésével kell megrendezni az eseményt.

"A paddock épület szerkezetének előkészítése addigra befejeződik. Remélhetőleg a főlelátó a célegyenesben már fedett állapotban várja a látogatókat, azonban a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a versenyirányítási központ és a sajtóközpont ideiglenes megoldásokkal fog működni" - nyilatkozta.

Gyulay Zsolt közölte, hogy a fix lelátókra az összes jegyet eladták már, most pedig elkezdték az ideiglenes lelátókra szóló belépők értékesítést. Hozzátette, biztos benne, hogy a jövő nyári versenyhétvége is teltházas lesz a Hungaroringen.

Related posts