Titkos dokumentumok láttak napvilágot a Trump és Putin közötti találkozót követően.

A nyolc oldal - amelyek úgy tűnnek, mintha az amerikai személyzet készítette volna és véletlenül hagyta volna ott - pontos helyszíneket és időpontokat tartalmazott a csúcstalálkozóról, valamint amerikai állami tisztviselők telefonszáma is benne van. A dokumentumokat a nyomtatóban felejtették - számolt be róla a Klix.ba.
Három vendég a Captain Cook luxusszállodában találta meg az iratokat, amely mindössze húsz percre fekszik az anchorage-i Elmendorf-Richardson katonai bázistól. A felfedezett dokumentumok között szerepelt egy lista, amely az orosz nevek kiejtésének fonetikus útmutatóját is tartalmazta.
Az NPR portál hírei alapján a dokumentumcsomag első oldalán az augusztus 15-re tervezett találkozók időpontjai és a helyszínek részletes megjelölése szerepeltek. A dokumentumokból az is kiderült, hogy Trump ajándék átadását tervezte Putyinnak.
- állt a dokumentumban.
Anna Kelly, a Fehér Ház szóvivőhelyettese "többoldalas jegyzeteként" hivatkozott az iratokra, hangsúlyozva, hogy az ilyen típusú adatok nyilvános nyomtatóban való tárolása nem jelent biztonsági kockázatot. Az amerikai külügyminisztérium pedig nem adott választ a témával kapcsolatos megkeresésekre.