Donald Trump egy olyan lépést fontolgat, amely gyökeresen átrajzolhatja a világtérképet.

Szomáliföld 1991-ben egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét, azonban máig mindössze egyetlen kormány (ennek legitimitását is megkérdőjelezik sokan) van, aki ezt hivatalosan elismeri. A helyzet most könnyedén megfordulhat, mivel az Egyesült Államok erősíteni szeretné a saját jelenlétét a Vörös-tenger bejáratánál, ehhez pedig remek területet biztosít az "ország" elhelyezkedése, és kecsegtető a területén lévő nyersanyag-mennyiség. A helyzet mégsem ilyen könnyű, ugyanis ezzel a húzással Donald Trump könnyen egy kezelhetetlen darázsfészekbe nyúlhat.

Már önmagában Szomáliföld pontos lehatárolása is nehézségekbe ütközik. A terület "Afrika szarvának" északi részén, az Ádeni-öböl déli partvidékénél található. Északnyugaton Dzsibutival, délen pedig Etiópiával határos. A keleti választóvonal meghatározásánál viszont már jönnek a gondok, itt ugyanis a Szomáliföldnél is meghatározhatatlanabb Puntföld található (ez nem összekeverendő az ókori punokkal), amely félautonóm jellegű terület, ebből fakadóan viszont nem is igazán vannak elismert határai. Pontosan ez utóbbi az, ami miatt

a két terület nem igazán tud közös pontra jutni, ami egyébként nehezíti Szomáliföld függetlenségének elismerését is.

A történelme szintén nem egyszerű, az 1991-es önállósodási szándék kinyilatkoztatását követően megszakították a kapcsolatot a korábbi fennhatalmat névleg gyakorló Szomáliával (ekkor egyébként Dzsubaföld és Puntföld is így tett), ettől kezdve lényegében nincs is nagyon összeköttetés a két vezetés között. Maga a függetlenség gondolata egyáltalán nem újonnan alakult ki, már a 20. század elején jellemző gyarmati időszakban is különálló entitást képviselt Szomáliával szemben, mivel az Ádeni-öböl déli része brit protektorátus alatt állt, míg Mogadishunak olasz felügyeleti előzményei voltak.

1960-ban egyesítették a "két Szomáliát", de ez nem hozta el a remélt nyugalmat: puccsok, polgárháborúk, éhínségek és külső háborúk jellemezték a területet, ezért erős államszervezet sem tudott kialakulni. Mivel már a kezdetektől komoly elismerési ellentétek jöttek létre (Szomáliföld lakóinak egy része az első pillanattól nem nagyon fogadta el Mogadishu hatalmát felettük), a sorozatos csapások pedig csak rontottak ezen. A központi irányítás gyakorlatilag alig létezett, hadurak és klánok képviselték a regionális erőt. Az 1980-as években létrejött a Szomáli Nemzeti Mozgalom (SNM), amely elsősorban az 1969-ben hatalmat megragadó Siad Barre elnök katonai juntája ellen azonosította magát. A felkelők (sok más lázadó csoporttal együtt) 1991-re érték el a céljukat, a rezsim megbukott, és ezért tudtak függetlenedni.

Az északi, volt brit területben különleges, hogy a hatalom megdöntését követő polgárháború szinte teljesen elkerülte, így ki tudott alakulni egy demokratikus rendszer, az elmúlt két évtizedben több választást is tartottak. Lassú folyamat volt, mire eljutottak eddig, ugyanis a "fővárosba" Hageisába érkező politikai küldötteknek kerek egy évtizedbe telt, mire 2001-re kidolgozták az alkotmányukat. Erről megszavaztatták a népet is, az új rendszer elsöprő megerősítést szerzett, a 2003-as első demokratikus választás pedig azt jelentette, hogy eltörölték az addigi, klánok vezette rendszert. A választásokon alapuló hatalmi rendszer példája oda vezetett, hogy 2017-ben már több nyugati ország - így Franciaország és az Egyesült Királyság - megfigyelői is részt vettek a voksolásoknál. Ezeknek a szerepe azért kiemelkedő, mert

Kis lépésekben, de biztosan, Szomáliföld nemzetközi elismertsége fokozatosan formálódott.

a helyzet drámai fordulatot vehet. Az elnök lépései mögött sokkal több rejlik, mint csupán gazdasági érdekek; ez egy stratégiai játszma, amelynek célja, hogy Szomáliföld ne csak egy elfeledett szeglet legyen a világ térképén, hanem egy jelentős szereplő a globális politikai porondon. A ritkaföldfémek iránti kereslet folyamatosan növekszik, és az amerikai befektetők számára vonzó lehetőségként tűnhet fel a szomáliföldi kincsek kiaknázása. Ezen túlmenően, egy amerikai katonai bázis jelenléte nem csupán védelmi aspektusokat hordoz magában, hanem a geopolitikai hatalmi egyensúly újragondolásának lehetőségét is. Ha a megállapodás létrejön, Szomáliföld nem csupán gazdasági fellendülésre számíthat, hanem politikai legitimitását is megerősítheti a nemzetközi közösség előtt. Az elnök ambíciói azonban nem mentesek a kockázatoktól; a helyi lakosság és az ellenzék reakciói, valamint a nemzetközi közvélemény is kulcsszerepet játszhat abban, hogy ez a terv valóban sikerre vigye-e Szomáliföld ügyét. Az elkövetkező hetekben figyelemmel kísérhetjük, hogyan alakulnak a tárgyalások, és milyen hatással lesz ez a régió jövőjére.

Az Egyesült Államok talán az első olyan nagyhatalom, amely világosan kifejezi támogatását a függetlenség mellett.

Jelenleg a szintén vitatott helyzetben lévő Tajvan az egyetlen, amely függetlenként ismeri el Szomáliföldet, ám ezzel gyakorlatilag elszigetelt a nemzetközi színtéren. Formálisan azonban több kormány már döntött arról, hogy képviseletet létesít helyben, jelezve ezzel a terület iránti növekvő érdeklődést.

Megbeszéltük a biztonság, a kereskedelem és a regionális stabilitás terén való együttműködés módjait és eszközeit

„Egyedülálló kihívásként tekintek erre az időszakra” – nyilatkozta a vezető, aki 2024-ben lépett a hatalomra, egy interjú során. „Számomra fontos, hogy a saját elképzeléseim és értékeim alapján formáljam a jövőnket.”

Abdullah szavai alapján az Egyesült Államok szomáliai nagykövete az utóbbi időszakban többször is ellátogatott Szomáliföldre, ahol különböző tárgyalásokat folytattak. Érdekesség, hogy Washington ezeket a találkozókat nem ismerte el, és hivatalosan továbbra is fenntartja Szomália területi igényeit. A helyi erőforrások kiárusítása már csak a fejlődés egy új szintjét jelenti, és Hageisának számos érv áll rendelkezésére, amely alátámasztja Szomáliföld függetlenségének elismerését.

Ezek az érvek önmagukban még nem nyerték el a nemzetközi közösség megerősítő támogatását, de Szomáliföld megítélésében már mutatkoznak apróbb elmozdulások. A földrajzi elhelyezkedése és a ritkaföldfémek globális piacán kialakult egyoldalú függőség egyaránt hozzájárulhat az "ország" helyzetének javulásához. A korai jelek már korábban is megjelentek: 2024-ben a tengerpart nélküli Etiópia váratlan lépésként úgy döntött, hogy kikötőt épít Szomáliföld területén. Habár ez még nem jelentette a régió független státuszának elismerését, arra utalt, hogy bizonyos érdekek mentén a lehetőség nem teljesen zárható ki. Noha Addisz-Abeba azóta (főként külső nyomásra) visszavonta ezt a tervet, most ismét a megszokott érvek kerülhetnek előtérbe.

Az Egyesült Államok számára komoly stratégiai előrelépést jelentene, amennyiben létrejönne a megállapodás, mivel ezzel közelebb kerülnének a komoly regionális problémát jelentő jemeni húszi lázadókhoz. A síita fegyveresek a 2023-as izraeli-Hamász háború kirobbanását követően kezdték el támadni a Vörös-tenger bejáratának számító Báb el-Mandeb szoroson áthaladó kereskedelmi hajókat. Mivel a szűk tengerszoroson halad át az Európa és a Távol-Kelet között haladó tengeri áruforgalom jelentős része, a támadások súlyos biztonsági problémát jelentettek. Az iráni rakétatechnológiával felszerelkezett csoportok ellen nemzetközi koalíció lépett fel, amelyek igyekeztek megsemmisíteni a Jeruzsálem szövetségesének tekintett járműveket. Több alkalommal süllyedés lett a támadás végeredménye, ezzel veszélyeztetve a kulcsfontosságú kereskedelmet. Azt, hogy itt van egyébként érdeklődése Washingtonnak, már Dagvin Anderson altábornagy, az amerikai AFRICOM vezetője is elismerte.

Egy másik lényeges aspektus, hogy "Afrika szarva" napjainkban a radikális iszlamizmus egyik kulcsfontosságú központja, ahol több, az al-Kaidával szoros kapcsolatot ápoló csoport működik. A terrorista támadások nem csupán Szomália területén jelennek meg, hanem időnként a szomszédos országokban is végrehajtanak hasonló cselekményeket.

A globális vezetői pozícióját megőrizni kívánó Egyesült Államok számára elengedhetetlen, hogy figyelembe vegye: a térség komoly táptalaja a szélsőséges elemeknek.

A katonai telep létrehozása lehetőséget adna arra, hogy a helyi erők közvetlenebb rálátást nyerjenek a potenciális fenyegetésekre, és gyorsabban tudjanak reagálni a veszélyes csoportok tevékenységeire. Jelenleg azonban még nem világos, hogy az amerikai támaszpont mekkora léptékű lesz, és milyen konkrét feladatokat fog ellátni. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államok már 2002 óta folyamatosan jelen van a régióban, hiszen Dzsibutiban, a Lemonnier Bázison állomásozó csapatok révén biztosítják a katonai jelenlétet.

A haditengerészeti bázissal nem az Egyesült Államok lenne itt az első külföldi hatalom, amelyik megveti a lábát Szomáliföldön direkt módon: a legfontosabb kikötővárosban, Berberában, az Egyesült Arab Emírségek üzemeltet kikötőt, a hivatalos indoklás szerint gazdasági célzattal.

A függetlenség nemzetközi elismerése, valamint az amerikai megállapodás megkötése óriási lehetőségeket nyújtana Szomáliföld számára. Jelenleg a helyi gazdasági helyzet rendkívül súlyos, hiszen a legjelentősebb bevételi forrást a külföldön dolgozó állampolgárok hazautalásai jelentik. Az egy főre jutó GDP körülbelül 1500 dollárra tehető évente, ami az egyik legalacsonyabb érték a világ szintjén; ez azonban még mindig sokszorosát jelenti Szomália esetének. A mezőgazdaság a legfőbb jövedelemforrás, ahol az élőállatok értékesítése dominál, elsősorban Etiópiába és Dzsibutiba irányulva. A nemzetközi elismerés és az amerikai befektetések megjelenése számos új lehetőséget teremtene. Egyrészt a munkanélküliség csökkenésével egyre több ember találhatna munkát, másrészt a nemzetközi szervezetek is fogékonyabbá válhatnának Hageisa kéréseire. A forráshiányos terület, hiába rendelkezik kiváló földrajzi pozícióval, a kétes jogállása miatt sokáig ki van zárva a nemzetközi együttműködésekből. Az elismerés elnyerése tehát kulcsfontosságú lépés lenne a fejlődés felé.

A legnagyobb kormányzati bevételt jelenleg a DP World of Dubai vállalattal kötött berberai kikötőre szóló szerződés hozza, ez éves szinten több millió dollárt jelent a vezetésnek. A korábban már említett "etióp affér" is részben valami hasonló logikát követett. 2024 elején egy nagyjából 30 kilométeres partszakaszt 50 évre bérbe adtak volna a szomszédos Etiópiának, itt pedig kereskedelmi és katonai célokra is fel lehetett volna húzni infrastruktúrát. Ez persze azonnal tiltakozások sorát váltotta ki.

Szomáliföld hivatalos elismerése Szomáliának gyakorlatilag lehetetlen küldetésnek számít, hiszen az északon található területek a mogadishui központi hatalom alá tartoznak, még akkor is, ha az utóbbi csak névlegesen gyakorol ott ellenőrzést az elmúlt három és fél évtizedben. A helyzet bonyolultabbá válik, amikor az északi régió saját kezdeményezéseket tesz nemzetközi megállapodások megkötésére, amit Mogadishuban mindig komoly ellenállás kísér. Ugyanakkor a "két Szomália" közötti kommunikáció nem teljesen szünetel: 2023 végén Dzsibuti közvetítésével próbálták rendezni a köztük lévő ellentéteket. Ám alig egy héttel később egy etiópiai kikötő építéséről szóló bejelentés feszültséget szült, ismételten megnehezítve a két fél közötti párbeszédet, és mély diplomáciai vitákat generálva. Ráadásul a helyzetet tovább bonyolítja, hogy...

Addisz-Abeba története során nem éppen baráti viszonyt ápolt délkeleti szomszédjával, ami számos alkalommal fegyveres konfliktusokhoz vezetett.

A 2024-ben kirobbanó viták eddig még nem csaptak át katonai összecsapásokba, azonban a török közvetítési szándék ellenére a felek álláspontjai alig mozdultak közelebb egymáshoz.

A bonyolult helyzetet tovább bonyolítja, hogy a térség tele van nemzetközi és belső konfliktusokkal. Ebben a forgatókönyvben azonban jelentős változások történhetnek, ha az Egyesült Államok megállapodást köt Szomálifölddel. Szomália reagált a felvetésre, Ali Mohamed Omar külügyminiszter kifejtette, hogy az Egyesült Államok továbbra is az "egy Szomália" politikáját követi. Ez azt jelenti, hogy nem érkezett jelzés Washington részéről a de facto önállósodott terület hivatalos különválásának támogatására. A függetlenség elismerése ellen felsorakoztatott érvek között szerepel, hogy attól tartanak, egy szeparatista mozgalom nemzetközi elismerése inspirációt adhat más hasonló csoportoknak Afrikában. Ez a helyzet különösen aggasztó, mivel a stabilitás megőrzése érdekében elengedhetetlen a regionális egyensúly fenntartása.

Ez milyen láncreakciókat indíthat el, azt a legjobban Afrika szarva szemlélteti: Dzsubaföld és Puntföld Szomáliából, valamint Tigré Etiópiából kezdeményezheti a saját függetlenségét, és ez csupán néhány példa a sok közül.

A Fehér Ház diplomáciai lépései egy újabb bonyolult helyzetet teremthetnek Szomáliában, ahol Mogadishu valószínűleg nehezen fogja elviselni a fennhatósága csökkenését. A helyi iszlamista csoportok is ezt a helyzetet kihasználva fokozhatják toborzási tevékenységüket. Az amerikai döntéshozók is tisztában vannak ezekkel a kihívásokkal, hiszen a nagyhatalom politikai irányvonalának megváltozása nem mentes a korábbi tapasztalatoktól. Az utóbbi években Szomália egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait Kínával, amely a kaotikus helyzetben egyre inkább szövetségesévé vált a globális hegemónia eléréséért folytatott törekvéseiben. Ezen kívül az Africa Mining 2023-as jelentése alapján az amerikai vállalatok hozzáférést nyernek olyan értékes nyersanyagokhoz, mint az ón, réz, drágakövek, arany és gipsz, ami tovább indokolja a függetlenség elismerésének szükségességét.

Donald Trump elnöktől nem lenne teljesen váratlan, hogy belenyúljon a darázsfészekbe, ráadásul a hasonló megállapodások sem ismeretlenek tőle: korábban már Ukrajnában és a Kongói Demokratikus Köztársaságnál is láthatott a világ hasonlót. Ennél fontosabb érvnek számít jelenlegi amerikai vezetésnél, hogy az Egyesült Államok ebből mennyit tudna profitálni, és itt a lista nem rövid: nyersanyagok, fontos geopolitikai lokáció, egy új szövetséges, ráadásul Kína helyi terjeszkedésének is keresztbe tenni. Mindez viszont egyáltalán nem veszélytelen, mert ellentétesen is elsülhetnek a dolog:

Szinte bármikor bekövetkezhet egy olyan esemény, amely egy egész régiót felforgathat, és a nyugati hatalom akár még súlyos reputációs veszteséggel is megúszhatja a dolgot.

A kérdés az, hogy végül melyik érvelés lesz az, ami valóban meggyőzi a döntéshozókat.