Ebből a filmprojektből távozott Mel Gibson.

Volt egy korszak, amikor Gibson a Hollywoodi színészek között nem éppen a legkedveltebb névnek számított. Amikor mégis sikerült szerepet szereznie, azt szinte azonnal el is veszítette.
Mint sokan tudják, Mel Gibson egy időre eltűnt az A-listás színészek világából, nem csupán hírhedt, részeg antiszemita megnyilvánulásai, hanem magánéleti válságai miatt is. Emlékezetes eset volt, amikor korábbi élettársa, Oksana Grigorieva távoltartási végzést kért ellene, hivatkozva a párkapcsolati erőszakra, amit Gibson a bíróság előtt nem is tagadott. Ekkor valóban mélypontra került, de négy hónappal később egy új lehetőség bontakozott előtte: Todd Phillips készülő vígjátékában, a Másnaposok 2.-ben kapott szerepet. Bár a szerep kicsi volt – egy bangkoki tetováló művész karakterét kellett volna megformálnia –, az első rész óriási sikere révén ez mégis biztató lépésnek számított a visszatérés felé.
Todd Phillips döntését nem egyeztette a stáb többi tagjával, ami heves ellenállást váltott ki a színészek és a munkatársak részéről, akik tiltakoztak Mel Gibson szerepeltetése ellen. Miután több kolléga is kifejezte ellenérzését, a rendező kénytelen volt visszavonni Gibson szerepét, és nyilatkozatot adott ki, melyben elismerte, hogy "ezt a döntést végül nem támogatta a teljes szereplőgárda és a stáb". Gibson viszont azt állította, hogy nem bántotta a visszalépése.
A pletykák szerint Robert Downey Jr. volt az, aki rábeszélte Phillipset arra, hogy alkalmazza Gibsont. A színész, nyilván saját tapasztalataiból kiindulva, mindig is azt hangoztatta, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt, és Gibson mellett is többször kiállt. Kevésbé ismert, de a tetováló szerepét végül Liam Neeson kapta, le is forgatták a jelenetét, amit aztán ki is vágtak, mert az utóforgatásra már nem tudott elmenni időpontegyeztetés miatt - a helyét végül Nick Cassavetes vette át, aki remek volt a szerepben.