Hihetetlen elismerés a magyar hős számára! A hidegrázós öltözői beszéd után Gulácsiék extra jutalomban részesültek – nézd meg a videót!

"Nekem könnyebb dolgom volt, mert Ralphot vezetőedzőként ismertem meg, amikor vele dolgoztam, ő pedig még nem ismer engem ebben a pozícióban. Természetesen mindketten fejlődtünk 2018 óta, úgyhogy azért nem voltam százszázalékosan meggyőződve arról, mit is várhatok a csapatától" - udvariaskodott a mérkőzés után az RB Leipzig magyar vezetőedzője, Lőw Zsolt.
A lipcsei klub közösségi oldalán osztotta meg a BL-győztes magyar mester hidegrázós öltözői beszédét.
"Srácok, szerettem volna, hogy most együtt legyünk, hogy együtt éljük meg ezt a pillanatot. Sok célt tűztünk ki magunk elé ezen a héten. Százszázalékosan meggyőző teljesítmény - ez volt a mottónk. És ez meg is volt az első félidőben és a második elején. Három-nullára vezettünk, előfordulhat, hogy az ellenfél mindent megpróbál, támadókat dob a játékba, de végül bezsebeltük ezt a győzelmet. Több mint négy hónap után az első idegenbeli sikerünket. Mondtuk, hogy ha ezt a lépést megtesszük, a Holstein Kiel ellen folytathatjuk majd hazai pályán.
"Szívből gratulálok mindenkinek! Most két és fél nap pihenő vár rátok, kedd délelőtt pedig találkozunk!" – jelentette ki öltözői beszédében Lőw, aki csapatával, az RB Leipzig-gel, már a negyedik helyen áll a német Bundesligában, ami a Bajnokok Ligájában való szereplést jelenti.