"Csak arra vágyom, hogy Radnóti versei végre eltűnjenek a mindennapjainkból!"
Március elsején körülbelül nyolcvan résztvevő gyűlt össze Zentán, a központi park pavilonja előtt, hogy tizenöt perces csenddel tisztelegjenek azok emléke előtt, akik tragikus körülmények között vesztették életüket az újvidéki vasútállomáson, amikor november elsején leomlott az előtető. Ezt követően Lázár-Szűcs Anikó tanárnő osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Elmondta, hogy a kilencvenes évek közepén a családjával együtt külföldre költöztek, de ő az egyik kevesek egyike, aki visszatért, míg a családjának többi tagja a mai napig külföldön él.
Tanárként és anyaként, óbecsei gyökerekkel bíró zentai lakosként szeretném megosztani veletek egy kedves gondolatot Radnóti Miklóstól. Az utóbbi időszak eseményei miatt ezek a szavak egyre inkább foglalkoztatnak, és mélyen rezonálnak bennem.
Oly időszakban léteztem e világban,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki hallgatott csendben, s csak a vágyait táplálta,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly időszakban léteztem e világban,
Mikor valaki megszólalt, talán rejtőzködött a háttérben, mint egy árnyék.
s rághatta szégyenében ökleit, -
Az ország felfordult, és egy borzalmas sors vár rá.
Vér és mocsok között, részeg vigyorgással ragyogott.
Először a 90-es években idéztem ezt a verset egy fogalmazásban amit az akkori háborús helyzetről írtam. Mint Radnóti idejében, akkor is releváns volt és napjainkban is aktuális, hiszen, habár nem háborús csatatéren dúlnak harcok, a 90-es évek óta nem sok minden változott. Az én családom akkor Kanadába költözött, mint olyan sokan ebből az országból. Én azok közé tartozok, aki 15 éve, felnőttként visszajött ide, de nem sokan vagyunk, sokkal többen maradtak külföldön, köztük a családom minden egyes tagja.
Ma is sokan hagyják el a vidékünket, és tanárként sajnos szemtanúja vagyok ennek a folyamatnak, ahogy tanulóink száma folyamatosan csökken. Egyre többen választják a külföldi tanulmányokat, nem csupán az egyetemeket célozva meg, hanem már középiskolákban is. Azok, akik itthon fejezik be tanulmányaikat, alig várják, hogy a diploma megszerzése után új életet kezdjenek külföldön, ahol munkát keresnek.
Ezért, amikor az egyetemistáink – akik közül mindannyian a mieink, akik itt maradtak és itt szeretnének boldogulni – kifejezik vágyukat egy normálisabb, szebb jövő megteremtésére, és szeretnék beleszólni ennek alakításába, tudom, hogy nekem is van feladatom. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, mi a dolgunk. Az összetartozásunkat az a közös gondolat adja, hogy ha nem is merünk melléjük állni, akkor mindenképpen mögéjük kell sorakoznunk! Támogatjuk őket, hiszen értünk is küzdenek. Hangot adtak a véleményüknek, és mi sem maradhatunk csendben. Itt nincs helye választásnak, nincs két oldal; ez az egyetlen út a szebb és élhetőbb jövő felé! Arra vágyom, hogy többé ne legyen aktuális Radnóti verse, hogy egy nap elmondhassam a saját gyermekeimnek és minden tanítványomnak, akikkel valaha találkoztam, hogy megérte hazatérni.
Nekünk nincs okunk bújkálni és szégyenkezni, tiszta a lelkiismeretünk és a kezünk! Hajrá, egyetemisták, hajrá Zenta! Vár ránk egy szebb jövő!" - mondta Lázár-Szűcs, aki szerbül és magyarul is szólt az egybegyűltekhez.
A beszédet követően a résztvevők egy kört alkottak a város szívében, elhaladva a piac és a posta mellett, majd a Tiszapartra sétáltak. A bevásárlóközpontnál balra fordultak, és visszafordultak a pavilon irányába. A rendőrség folyamatosan biztosította a menetet; egy rendőrautó haladt a tömeg előtt és mögött is, míg az ellenkező irányú forgalmat lezárták, így a sétát semmi sem zavarta meg. Közben a polgárok igyekeztek zajt csapni, hogy felélesszék azokat, akik még mindig rettegnek, és nem mernek csatlakozni a megmozduláshoz, miközben maguk is támogatták az egyetemisták követeléseit.
A zentai tiltakozásról készült videók megtekintéséhez kérjük, kattintsanak ide.
