Magyar diadal Cannes-ban: elismerés a fiatal tehetségek munkájának!

Palácsik-Ráthonyi Tímea megmutatta ritkán látott, sármos férjét: így babázik a kisfiukkal Zoltán - fotó

Május 24-én véget ért a lenyűgöző Cannes-i Filmfesztivál, ahol a világ legkiválóbb filmalkotásai vonultak fel, miközben a sztárok a vörös szőnyegen ragyogtak. A festői tengerparti városban négy magyar gimnazista, Hancz Johanna, Konok Flóra, Töreky Gergő és Marton Ádám, kapott meghívást, miután részt vettek az UNESCO Társult Iskolák Hálózatának nemzetközi filmpályázatán. A fiatalok a “Figyeljünk egymásra!” mottóval hirdetett pályázatra készítettek egy kevesebb mint 2 perces kisfilmet, amelyet komolyan vettek, és ennek meg is lett a gyümölcse. A beküldött alkotások értékelését nem más, mint a Cannes-i zsűri végezte, és a média szakos diákok filmje elnyerte a rangos szakemberek elismerését.

Filmjük egyedi módon közelítette meg a témát: egy siket-néma lány betér egy budapesti kávézóba, ahol a figyelmes barista ahelyett, hogy felháborodna, megpróbál megoldást találni arra, hogy kiderítse, mit óhajt a vendég. Mikor a vendég később ismét visszatér a presszóba, a barista már betanult kézmozdulatokkal fogadja - üzenve a világnak, hogy egy kis odafigyeléssel mosolyt csalhatunk mások arcára. A Szent László Gimnázium tanulói most a Blikknek meséltek kisfilmjükről, ambícióikról, valamint arról, hogy milyen érzés volt a cannes-i vörös szőnyegtől nem messze megélni a sikert.

Hányan voltatok a csapatban a kisfilm elkészítése során?

Töreky Gergő: Összesen nyolc diák dolgozott együtt a filmen, főként az osztálytársaimmal. A hallássérült lány karakterét egy nulladikos diákunk alakította, aki szintén az iskolánkba jár. A nagyobb feladatok – mint a rendezés, vágás, gyártásvezetés és operatőri munka – négyünk vállán nyugodtak. A többiek kisebb, de nem kevésbé jelentős feladatokban segítettek, mint az ötletelés vagy a kellékek beszerzése. A film elkészítésében egyik tanárunk sem volt jelen, de a médiatanárunk révén értesültünk a pályázatról. Az osztályfőnökünk kísért el minket a díjátadóra, ami külön megtiszteltetés volt számunkra.

Mik voltak azok a motiváló tényezők, amelyek arra ösztönöztek benneteket, hogy részt vegyetek a pályázaton?

Hancz Johanna: Amikor a médiaórán először találkoztunk a projekttel, azonnal felkeltette az érdeklődésünket a koncepció. Az órán a tanárunk lehetőséget adott arra, hogy ötleteljünk, és mi azonnal nekiláttunk. Szerencsére gyorsan ránk talált az inspiráció, és alig 40 perc elteltével már készen állt az alapötlet. Annyira lelkesek voltunk, hogy mindenképpen szerettük volna megvalósítani. A szervezés, a forgatás és a vágás folyamata simán ment, de a leadáskor akadt egy kis bökkenő: egy technikai probléma miatt nehezen tudtuk feltölteni a filmünket a megadott weboldalra. A szervezők is észrevették a gondot, így meghosszabbították a beadási határidőt. Így a feszültség ellenére végül sikerült leadnunk a kisfilmünket, és innentől már csak az eredményhirdetés izgalmára kellett várnunk.

Mekkora esélyt jósoltatok magatoknak a versenyben?

Hancz Johanna: Bár a győzelem reményében indultunk el, tisztában voltunk azzal, hogy a nyerési esélyeink meglehetősen csekélyek. Ez azonban csak még inkább ösztönzött minket arra, hogy kihozzuk a maximumot magunkból. A végeredménnyel rendkívül elégedettek voltunk; talán ez volt eddigi legjobb közös munkánk. Izgatottan neveztük be a filmet, és még feszültebb várakozással tekintettünk a visszajelzések elé. Körülbelül másfél hónap elteltével meglepetten értesültünk arról, hogy megnyertük a zsűri díját, amit először szinte el sem tudtunk hinni, hiszen 34 ország 121 kisfilmje között versenyeztünk. A díjátadón lehetőségünk nyílt megtekinteni a legjobb 20 alkotást is - mindegyik lenyűgöző és magas színvonalú volt -, így még büszkébbé váltunk, hogy a zsűri minket talált az egyik legjobbnak.

Milyen érzés volt ennyi idősen egy ilyen impozáns eseményen részt venni? Vannak esetleg fotóitok a helyszínről?

Konok Flóra: Valahogy még mindig nem tudjuk igazán felfogni, hogy valóban Cannes-ban jártunk. Amikor visszagondolok az ottani eseményekre, olyan érzésem van, mintha csak egy álom lett volna. Ez az élmény életre szóló marad számunkra, legyen szó a díjátadóról vagy magáról a város varázsáról. Természetesen, mivel médiás életet élünk, rengeteg fénykép is készült az utunk során. A szervezők elvittek minket a Quinzaine Filmfesztivál megnyitójára is, ahol együtt néztük meg a nyitófilmet a stáb tagjaival, és lehetőségünk nyílt beszélgetni egy filmkritikussal a saját munkánkról is. Igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ilyen sok szakember között tölthettük el ezt a két napot. Azután viszont még furcsább volt hazatérni, és másnap reggel fél 8-kor iskolapadba ülni, mintha mi sem történt volna.

Mik a jövőbeli elképzeléseitek? Tervezitek, hogy a filmkészítés világába merüljetek?

Konok Flóra: Jelenleg mindannyian a médiában képzeljük el a jövőnket, remélhetőleg ez az álmunk valóra is fog válni. Mostanra már kialakult a "stábunk" , többször is dolgoztunk már együtt, és mindig nagyon jó élmény volt. Nem fixek a szerepek, a feladatokat filmenként cserélgetni szoktuk, minél több mindent ki akarunk próbálni. Most nyáron tervezünk több forgatókönyvet is váltott szerepekben életre kelteni. Reméljük, még rengeteg filmet fogunk együtt készíteni.

Van bármi, amit a filmetek témájában üzennétek a világnak?

Marton Ádám: A kisfilmünkkel ki szerettünk volna állni a siket és néma emberekért. Szeretnénk, ha a világ jobban figyelne rájuk, mert attól függetlenül, hogy valaki nem beszél, nagyon sok mindent szeretne és tud mondani. A kommunikáció nem a hangszálakon múlik, hanem azon, hogy mennyire figyelünk egymásra.