Molnár Piroska is részt vesz a holokausztra emlékező Summerfesten, ahol megjelenésével és szavaival tiszteleg a történelmi események előtt.

Fiatal, a világ élvonalába tartozó szólisták és neves művészek lépnek színpadra, hogy a magyar holokauszt 80. évfordulóján méltó módon tisztelegjenek az emlék előtt. Az eseménysorozat három koncertből áll, mely Mendelssohn d-moll zongoratriójával indul 16 órakor, három tehetséges fiatal zenész, Coco Tomita (hegedű), Mon-Puo Lee (cselló) és Boros Mihály (zongora) előadásában. Ezt követi 17 órától a "Kaddis - Az emlékezők imája" című összművészeti előadás, amely a Kertész Imre Intézettel való együttműködésben valósul meg. Kertész Imre művei alapján Ugron Zsolna dramatizálta a szöveget, a produkcióban közreműködik Kokas Katalin és Kelemen Barnabás (hegedűn és brácsán), Lukács Miklós (cimbalmon), Eredics Salamon (harmonikán) és Eredics Dávid (klarinéton). Kertész Imre gondolatait és emlékeit két színész, Kelemen Hanna és Szabó Sebestyén László idézi fel.
A nap utolsó koncertjén, 19 órakor kortárs, a holokauszt által ihletett kompozíciók hangzanak el. Köztük ősbemutatókat is műsorra tűznek, ugyanis több magyar zeneszerző kifejezetten a FAB felkérésére komponált új művet erre az alkalomra. Elhangzik Madarász Iván Talizmán című alkotása, Tornyai Péter Grab in den Lüften című kompozíciója, Balogh Mátétól az Eisikovits-Recitations és Bella Mátétól az After the Rain. Az este során megszólal Pavel Haas 1938-ban íródott 3. vonósnégyese is, amely egyszerre idézi meg a közép-európai kulturális hagyományt és a kor sötét előérzetét. A koncert különleges vendége Molnár Piroska, aki prózai részletekkel kapcsolja össze a műveket.