Angela Merkel saját pártjának menekültpolitikáját kritizálta.
Angela Merkel volt német kancellár a Der Spiegel hetilapnak adott interjút abból az alkalomból, hogy most jelentek meg az emlékiratai.
Az interjúban Merkel több témát említett, beszélt például a 2015-ös menekültválságról, amikor az ő utasítására Németország több százezer, főleg szíriai menekültet engedett be az országba.
Akkoriban az volt az érzésem, hogy elveszítettem volna minden hitelességemet a nagy európai értékeinkről és az emberi méltóságról szóló vasárnapi beszédeimben. Az az ötlet például, hogy vízágyúkat állítsunk fel a német határon, szörnyű volt számomra, és amúgy sem lett volna megoldás
- jelentette ki a kancellár.
Friedrich Merz, aki Angela Merkel egykori pártjának, a CDU-nak a vezetője, ma már jelentősen eltérő bevándorláspolitikát képvisel, mint 2015-ben Merkel idején. A jelenlegi ellenzéki párt álláspontja szerint a menedékkérőket a határon kell visszafordítani, mivel ők nem Németország területén lépnek be a schengeni övezetbe.
Továbbra sem tartom ezt helyesnek. Illúzió azt feltételezni, hogy minden rendben lesz, ha a német határon visszafordítjuk a menekülteket
„A pártunk jelenlegi politikai irányvonaláról úgy vélem, hogy mindenképpen szükség van az egyediségre és az innovációra” – nyilatkozta a volt kancellár.
Merkel hangsúlyozza, hogy ha az Európai Uniónak nem sikerül kezelnie az illegális bevándorlás kihívását, akkor az európai integráció visszafordulhat. Ennek a helyzetnek pedig súlyos és beláthatatlan következményei lehetnek.